
Rólam
Szia! Vivien vagyok
A lelkiismeretes marketinges

Divattervezőből közgazdász, majd marketinges…
Egy veszprém megyei bányászvárosban születtem, átlagos magyar családba. 25 év alatt végigjártam a cég- és üzletvezetés minden oktávját, s eközben arra jöttem rá, hogy havonta súlyos összegeket dobáltam ki az ablakon, bedőlve mindenféle marketing ígéreteknek. Természetesen ezek közül kevés hozott valós, kézzelfogható bevételt, vásárlót az üzletembe!
Saját divatmárka boltom: hew fashion
Ezért úgy döntöttem, hogy kitanulom ezt a szakmát és a legjobb gyakrolati terep ehhez a 2014-ben, a budapesti Árkádban megnyitott HEW Fashion divattervezői márkaboltom és a Zuglói Ruhaszervíz-em volt.
Sikerre vittem, mégis beláttam, hogy mecénás és kapcsolatok nélkül ez a szakmai is nhéz, így 2016-ban otthagytam csapot-papot és Ausztriába mentem “vendéglátni” 4 évre. Ebből az időszakból profitáltam egy középfokú német nyelvtudást és egy új víziót: Lakk and Roll – Körömszalon házhozszállítva. Ugyanis a szezonok között itthon kitanultam a Kéz- és lábápoló szakmát egészena “Körmös diplomáig”.


Száguldott a LAKK & ROLL MOBIL KÖRÖMSZALON
Brandet építettem már jó előre kis premarketinggel, piackutattam, kulcsszókutattam és weboldalt építettem rá wordpressben. Amikor 2019-ben hazajöttem végleg, akkor már megvoltak az első vendégeim. Google Ads kampányokat futtattam, SEO blogcikkeket írtam, melyek összességében azt eredményezték, hogy 2020 Februára, mire beütött a covid, 3 hónappal előre betelt a naptáram és visszatérő törzsvendégeim voltak.
Később úgy döntöttem, hogy rentábilisabb, ha egy szalonban praktizálok, így “beköltöztem” egy zugligeti, nívós szépségszalonba, ahol nagyon hamar visszatérő vendégeim lettek.

Eközben persze tovább képeztem magam online-marketing területen, már a szakértői szintet végzem Szilágyi Balázs szakmai képzésén. Amikor tehát be kellett zárni a szalont a járvány miatt, úgy döntöttem, hogy végleg a marketing irányába viszem tovább a vállalkozásomat és ebben kitűnően megtaláltam amire vágytam: szabadság és nyugodt légkör a munkámhoz. Imádok ithtonról dolgozni, akkor menni a városba, amikor én akarok, nincs dugóban zsörtölődés, van viszont kényelmes reggeli kávé- és matcha latte szeánsz, frissítő torna, komótos reggelizés, nekem ez létszükséglet a produktív és összeszedett munkavégzéshez, hogy ne rohanással és kapkodással induljon a napom. Így akár este 11-ig is szívesen doglozom, ha épp úgy visz a “mood”.
2020-ban amikor minden bezárt, gondolkoztam, mit tudnék még csinálni a marketing és tudásommal, a ruhaipari tapasztalatommal és itthoni, ipari gépekkel felszerelt varrodámmal… Nos, ötvöztem, wordpress weboldalt készítettem kulcsszókutatás alapján frappánsan Varroda Bicske lett a neve, erre kerestek leginkább (nem ruhaszervíz, ahogy én gondoltam). Telitalálta lett, nem is hirdettem és magától növekszik az organikus elérés konstansan, íme a bizonyíték a google analytics-ből:
